Raktam fel megint képeket, sok minden történt.

Már én is dolgozom több mint egy hónapja. Sikerült elhelyezkednem sofőrként, darukat, illetve a daruk után az ellensúlyokat szállítjuk. 12 vontató van a cégnél, 22 félpótkocsi, azok nagy része olyan, mint a raktár, azokon vannak a súlyok. Rengeteg az építkezés, van munka bőven. Reggel összerakják a darut, este szétszedik, mi visszük, hozzuk. Rettenetes nagy gépek is vannak, önjárók, a toronydaruk persze még nagyobbak. http://www.boomlogistics.com.au/fleet/fleet_overview.phtml
Többek között a BOOM-nak szállítunk, a link a flottájukat mutatja. Nem ritka a túlméretes fuvar, de itt nincsenek olyan szigorú szabályok, mint az öreg kontinensen, előre-hátra az OVERSIZE tábla, két zázsló, azt hadd szóljon.

 A család is gyarapodott, van egy kajla kiskutyánk. Már most félévesen 20 kiló felett van, akkora lesz, mint egy borjú.

Jenny talált a közelben uszodát is. Szocreál épület, belül megvan minden, a medence mellett szauna és jakuzzi, eggyel arébb konditerem. Egyszer elmentem már én is. Jól esett vasárnap délelőtt.

Krisztiánnak most kezdődött a téli szünet, dolgozni akar, de nem találtunk még mindennapra munkát. Szombatonként eljár bevásárlókocsit gyűjteni, van egy kis zsebpénze. A szünet után az utolsó angolos fokozatot kezdi, azután mehet már az igazi ozzy suliba. Én nem bírom követni, igaz már nem is járok a TAFE-re, majd távoktatással csinálom a munka mellett. Egyébként telefonon elboldogulok már, a diszpécserrel naponta többször kell beszéljek.

Nekem vettünk egy öreg Landcruisert, avval járok a munkába. Véletlenül találtuk, sikerült olcsón rátenni a kezem. Már terepen is kipróbáltuk a hétvégén, minden rendben működik.

Megértük a harmadik hónapot, egyikünknek sem esett baja és a pénzünket sem tapsoltuk még el. Hogy vagyunk? Köszönjük jól, nagyon jól. Már megszoktunk itt, telnek a mindennapok. Nemrég jöttem meg az iskolából, ilyenkor kertészkedni szoktam, ültetek ide-oda, locsolok, összeszedem az ágakat és a fakérget. Jenny és Krisz fél öt körül érnek haza, akkor eszünk. Nem járunk ki mindennap, most már nincs olyan meleg, hogy fürdeni lehessen, barátokhoz szoktunk menni vagy ők jönnek, máskor csak beülünk a kocsiba és csavargunk, nézelődünk. Én nem szeretek vásárolni, de itt akkora plázák vannak, hogy az is kirándulás.
Jenny már egy ilyenben dolgozik, a David Jones-nál ő az áruháztitkár(store secretary). Full-time, 35 óra, meg van elégedve. Csak 10 percre van tőlünk kocsival.
Én meg megcsináltam a vizsgát kamionra, a gyakorlati az elméletihez képest elég alapos volt. Szerény, szinte semmi angolommal a tesztet 10 perc alatt hibátlanul kitöltöttem. Nem volt beugratós kérdés, konkrétumokra voltak kiváncsiak, méret- és sebességhatárok, egy két tábla, egyszerű volt. A vezetésen pedig mindent végig kellett csinálni, ami egy formanyomtatványon elő van írva. Fél óra a járműszerelvény ellenőrzése, közbe-közbe kérdezett a vizsgabiztos, mert én inkább csak mutogattam. Türelmesen végigkísért a szekér körül, mindent meg kellett nézzek, rendben van-e. Elindultunk, jobbra, balra, autópálya, hegyi vezetés, megállás-elindulás domboldalon, tolatás, pótkocsi le- és felakasztása. A felakasztás előtt a pótkocsit megint le kellett csekkolni, mintha akkor láttam volna először. Az apróságokat is. A vizsgahelyre visszafelé menet még egy jármű ellenőrzést kellett csinálni, fékek melegednek-e, rakomány stabil-e, stb. Izgultam, persze. Nem elég a jobbkormány, ragaszkodnak a road-ranger váltós(nem szinkronos) kocsihoz, hajrá dupla kuplunggal. Még a kicsi tükrök voltak szokatlanok, a panoráma akkora, mint a bicikliken, és ugyanolyan kis kerek.:) Sikerült elsőre. Hála, nem kellett  tanfolyamot csináljak, pár órát vettem csak, ajánlott is, mert bizony vannak különbségek. Például körforgalomba behajtásnál(itt balra) is kell indexelni, s ha jobbra megyek akkor jobbra! Kihajtásnál nem más. Piros lámpánál sebességbe kapcsolva kell a zöldet várni, bár ez lehet, csak teherkocsira érvényes. Piros-sárga nincs a zöld előtt. Nem értettem miért, az oktató mindig azt akarta, kanyarban ne váltsak, elindulás után se! Másodikban befordulni 500 pacival, hát nem tudtam betartani, de a vizsgán sem volt gond belőle, ötödikben értem az egyenesbe. Arra gondolok, fontos nekik, hogy az ember két kézzel kormányozzon. Majd elfelejtettem, a vizsgán a csekk után nyitom bal oldalon az ajtót:), épp időben kapcsoltam, nem szálltam be:), a biztos meg udvariasságnak vette, meg is köszönte. A személykocsikon az indexkapcsoló jobb oldalt van, teherre ez nem érvényes. Azóta vezettem több típust is, bármelyik oldalon előfordul. Az első állást elfogadtam, ahova először telefonáltam, annyira nem tetszik, sok a várakozás rakodásnál, és csak 17 km a fuvar. Már jelentkeztem máshova is, a héten fognak válaszolni. North-west fuvar Newman-be, Port Hedland-be és Paraburdoo-ba a postának. Jól hangzik a beosztás is, heti két kör, páratlan heteken hétfő- szerdai-, a párosokon kedd- csütörtöki indulással, négykézzel. Remélem felvesznek, láttunk más kitöltött jelentkezési lapokat, nem akarom elkiabálni. Az ottani tulaj nincs megelégedve az ozzykkal, az biztató. Meglátjuk.

Kind Regards nagyon fontos ember, majdnem minden hivatalos levelet ő ír alá. Gondoltam utánanézek, olyan sok helyen nem ülhet a diri székében, esetleg rokonok, vagy egy gyakori név. Baráti üdvözlettel, ennyit jelent. Úgy jártam Kind Regards-szal, mint az egyszeri autós Németországban: itt minden falut Ausfahrt-nak hívnak.:)

Május elseje Nyugat-Ausztráliában mindig március első hétfőjére esik. Megszavazták, a munkásoknak a munka ünnepe legyen egy hosszú hétvégén még nyáron. A nyári időszámítást viszont nem szavazták meg, nem állogatjuk az órát, még összekavarja az emberek bioritmusát.

Voltam öt napot dolgozni, mosogattam a szállodában, ahol Jenny dolgozik. Tisztára olyan, mint ahogy egy filmben láttam, ami valami híres szakácsról szólt Párizsban. Marha pörgés van, nem hűl ki semmi. Na ott sem tanulnék meg angolul, nincs idő beszélgetni, holnaptól megyek megint suliba, nehogy elvesszenek az ingyen óráim.

Most a hétvégén a Yanchip Nemzeti Parkban voltunk, tele van fekete papagájokkal, hattyúkkal, teknősöket is láttunk, és óriási hosszú nyakú édesvizi teknősök vannak a tóban meg rákok is. Természetesen koalák és kenguruk szabadon.

Este megint a Triggs Beachre mentünk, most igen csendes volt, nem hullámzott, a víz is hidegebb a nem annyira meleg idő miatt, persze úszkáltunk azért és rákásztunk, a naplementét sem halasztottuk el. A kép a horgásszal majdnem sötétben készült, árad belőle a nyugalom.

Több képet is tettem fel és egy videót is a rákról, bal felül, mindig ott lesznek.

Átköltöztettem a képeket, van tárhely bőven. És mennek a videók is, felraktam kettőt, érdemes nagy képernyőn nézni(ALT+ENTER a mediaplayeren). Jól telt a hosszú hétvége, kétszer voltunk a bícsen, nagyon szép helyet találtunk. Triggs-Beach, van sziklás része és hosszú homokos is, jóóóó nagy hullámokkal. Kirándultunk is, a Hyde-Parkban volt valami búcsúféle és a folyóparton is jártunk.

Nem halogatom tovább, pár sorba leírom februárt. Az első héten az ügyintézések  és vásárlások mellett bulizni jártunk, voltunk Kelly-éknél, Tominál, Bebáéknál, Vivinél. Ők mind Jenny barátai, és a város különböző részein laknak, Beba hatalmas vacsorát rendezett nekünk, görögök, nagyon ízletes volt minden fogás, Vivinél pedig medence van, biztos megyünk többször is.

Tomi mutatott be minket Boross Lászlónak, mostani szomszédunknak. Nagyon sokat köszönhetünk neki. Tőle béreljük a házat, és ő vitt el kocsit venni is, otthonosan mozog itt Perthben és sok-sok embert ismer, jók a kapcsolatai. Egyébként is érdekes ember, regény az élete, most hosszabb ideje már gyrocopter oktató. Hetedikén találkoztunk először, tizedikén pénteken már költöztünk be, a saját kocsinkkal, a kisebbik Toyota Hilux-szal, a kétkerékmeghajtásos nagykabinos változattal. 98-as évjárat, dízel, klímás és csak kilencezerbe került. Laci megcsinálta rajta a szervízt is, márciusban most lesz műszakis, ami annyiból áll, hogy az ember befizeti a regisztrációs díjat, azért kap egy matricát, az autót meg sem nézi senki. A házunk három hálószobás, a konyha egybe van az étkezővel, akkora mint a panelnagyszoba:). És nagy kertünk van 11 fával, árnyékot találunk minden napszakban. A központtól autóval és busszal is 20-25 percnyire van északra. Meglepően jó a tömegközlekedés is, Bijan-éktól és innen Balga-ból is sűrű, East Victoria Parkból vonat , tőlünk busz 5-10 percenként jár. A city-ben a busz már ingyenes, 3 vonalon jár a CAT(macska - igazából CentralAreaTransit), 81 megállóval. Ugyanezen pénteken ment Krisztián első nap iskolába, előtte nap irattuk be. Minden héten kap bérletet, ingyen utazik, a felnőtt jegy hazáig pedig 3.10-be kerül. Érdekes, otthon ilyen nincs, a jegyek 2-3 óráig érvényesek, a megvett szakaszon az ember le fel szállhat. A tanulóknak a suliban saját szekrényük van, komoly számzáras kis lakattal, nem kell cipeljék az iskolatáskát, és a kulcsot sem tudják elhagyni. Kedvezményes ebédet kapnak, jó időben a szabadban tartják az órákat, viszik őket kirándulni, lesz úszásoktatásuk az óceánban. Lennék szívesen most 15 éves. Na nem azért, mintha nekünk rossz lenne, hanem a 20 évért, amit már itt tölthettem volna:).

Hetedikén ment Jenny is először dolgozni Belmontba, az ASCOT-ba:). Casual(alkalmi) munka, ami annyit tesz, akkor megy és jön, amikor akar. Eleinte vittem és hoztam kocsival, most hogy én is buszozok, egyedül jár (már isis vagyok, Krisszel együtt indulunk, tegnap voltam első nap). Jó a munkája, csak kicsit unalmas, nem kihívás, érdekesebbet szeretne. A pénz miatt nem vált még, de keressük az ennél is jobbat. Hétvégén és ünnepnap 33-at kap óránként, megéri, a ház hetente 200 bútorostól, plusz hűtő, mosógép, tv, dvd...:). Válogatunk, van miből, állandó részmunka lenne neki a legjobb, mellette menne iskolába. Nekem is olyat keresünk, míg a nyelvet tanulom. Az én iskolámról majd írok később, van mit bőven.
Elintéztük a közüzemi átírásokat, villany, víz, gáz, saját telefonvonal és már az ADSL is megvan. Mindhármunknak van mobilja is. Rendben van az itteni TB-énk, a Medicare, és a bankos dolgok kártyástul, adószám szintén. Jennynek és nekem megvan az ozzy jogsi. Bár a kamionost nem írták át, csak kis teherre, ill. 2 tengelyig súlyhatár nélkül. Folyamatban van, intézem ROAD TRAIN-re, erről később.

Szombaton lesz, negyedik hete, hogy ideértünk. Most már a kis napirendünk is megvan, sokat kirándulunk, a szabadidőnket inkább kint töltjük, jó időben a reggelit és vacsorát is. Kell majd írjak az állatokról, az óceánról, közlekedésről, stb...., el fogom osztani a hétköznapokra:).

Elnézést az olvasoktól, nemigen, sőt egyáltalán nem fordítottam időt a kis naplómra. (Kis napló tőled is elnézést.)

Több oka is van a késedelmemnek.
Könnyű a jót megszokni. No worries, mate! Ezért jöttünk ide:). Nagyon kényelmes ez a Pató Pálos hozzáállás. Nyugi van, csigavér. Visszatekintve február negyedikétől - mikor reggel leszálltunk - , máig; rengeteg mindent elintéztünk, magam is csodálkozom. Elhoztuk magunkkal az európai tempót. Érzésem szerint, ha szükség lesz rá, egyedül ebből meg lehet itt élni. Bár nincs szükség rá. Nem kapkodunk. Ami kell, az majd lesz, mikor szembejön:).
Másrészt: szerettem volna legalább tárgyilagos szerű(?) bejegyzéseket írni. Negatívumok balra, pozitívumok jobbra, és mérleg.  Ami Magyarországon normális, hogy semmi nem normális, itt elfelejted. Minden működik. Szinte hihetetlen. Magyar szemmel el sem hiszed. Én sem hittem el, mig nem jöttem ide. A pozitív előitéletem mellett is erőltettem Jennyt, Bertók Zolit, mondják azt is el, ami nem jó. Nagy csótány: eddig hárommal találkoztunk, kettő odakint volt, egy a mosókonyhában, kerestem a többieket, nincsenek meg. Legyek: nem bántanak, nem zavarnak, lehet azért, mert még füstölök. És a mérges állatok sem vadásznak emberre, a véletlen találkozások okoznak csípést - marást, ritka a cápabaleset is, és a legveszélyesebb mérgű ragadozó egy csigafajta, a kúpcsiga, na az sem fut utánunk:). A kerti kamra(sed) körül tele van minden redbekkel, a hírhedt fekete özvegy pókkal. Legyeket és más bogarakat esznek, a postaládába viszont körül kell nézni, beköltöznek oda is. Más rosszat nem tudok mondani. Ezeken kívül minden tökéletes, sőt. Csodaország. Mindenki vigyorog, majd kifordul a fejük:), mérges, veszekedő embereket még nem láttunk, hangosak persze vannak, attól függ, ki honnan jött. Ismeretlenek önzetlenül segítenek, előfordul, hogy az ember megbánja, ha kér valamit, annyian próbálják elintézni, megtalálni, pedig nem is annyira fontos. Igen ritka a sietős is, még autóval sem száguldoznak, nem nehéz megszokni, csúcsidőben talán győri dugók vannak. Felmérhetetlen a sokszinűség, emberek, növények, állatok(pedig kengurut és koalát még nem is láttunk), a járművek, az ételek, a ruházatok, százféle szektás és gyülekezetes épület, templom, a nemzetiségi boltok és éttermek. Sok az utcai zenész, inkább hátizsákos turisták, koldust még nem láttunk, a bennszülöttek kapják az államtól a kártérítésüket(szitdánmani), néha ők fújják a didzsuridút. Gazdag Nyugat-Ausztrália. Az itt élők szerint a leggazdagabb. Az én nyelviskolám is ingyen van. Nincs hátrányban senkisem. A rokkantak, vakok és süketek is mindenhol átjutnak, akár busz vagy vonat is. Az időjárás paradicsomi, eddig egyszer esett, a legmelegebb 41 volt, el lehet viselni. A parton mindig hat-nyolc fokkal hűvösebb van, ott már volt úgy, hogy fáztunk:).
Sorolhatnám tovább, nem lesz vége. Talán később észreveszek problémás dolgokat, most még nagyon új az egész, mintha mégis már fél éve itt lennénk, olyan, mint egy hosszú nyaralás. Egyetlen másodperc honvágyunk nem volt.

Időrendi sorrendben következik a pótlás. A február másodikai indulásig bolondokháza, féltünk, nem sikerül mindent elintézni, vagy valamit elfelejtünk. Végül csak Krisztián fogszabályozója nem készült el, majd utánunk küldik. Nem bánjuk az elmaradt búcsúzkodásokat, elég buli volt.
Szerencsére nem havazott, időben kiértünk a swechati reptérre, köszönet testvéreméknek és a szomszéd Szabinak. Érdemes korábban érkezni, főleg kezdő repülőknek, túlsúlyosan. Marad idő választani, hol-melyik pultnál csekkol az ember. Megúsztuk, pedig a mázsa 31 kg-t is mutatott. Nem IOM-os jeggyel mentünk, 20-as limit volt. A gitárt nem vették fel csomagnak, kézbe kellett felvinni, egy kisebb bőrönddel együtt, cédulát kaptak, és az utastérben tették el landolásig. Hármunknak összesen másfélszáz kilónk biztosan volt. Rajtam két pulóver, farmerdzseki és bőrkabát. Mindegyikünknél három-három táska. Londonba igen rövid volt az út, nekem az első utasszállítós repülésem, csalódtam, az Austrian nem adott enni:). Kisebb gép volt, a szűk hely sem tűnt fel pár óra alatt, az ablak mellett lekötött a kilátás. Három óránk volt az átszállásra, busz is vitt és mozgójárda, majd haraptunk valamit, ginniszt ittunk rá, utána igyekeztünk elsőként felszállni a nagy gépre, nem érdemes sietni, illetve inkább meg kell nézni, hová szól a jegy, a hátsókat engedik először. A szűk folyosókon amúgy is lassan kászálódik fel a népség, mindenki rakodik, a helyét keresi. A szárny mögött ablak melletti három ülés lett a mienk, nem kellett mást zavarni, és minket sem zavartak. Magunkat engedtük ki-be. Korábban azt gondoltam, ha felállok, kifér egy ember, mint a moziban. Nem, talán a feje felett ki tud mászni. Volt a fejtámlában mozi és játékok(gagyi régi), ugyanezen a képernyőn lehetett követni az útvonalat és a repülési adatokat. Engem ez kötött le a legjobban. Tízezer km magasan kb. 900 km/h-ás sebességgel szeltük át a kontinenseket. Szibéria és Mongólia felett mínusz hetven fokban. Jenny és Krisz jókat aludtak, én is másfél órát. Előtte napokban sem sokkal többet. Nem hagyott a várakozás. Inni kaptunk bőven, enni kétszer, az csalódás volt megint, nem kérdeztem előtte senkit erről, azt gondoltam konyha lesz bő étlappal, frissensültekkel stb., erre fel mikrózott készétel...Én kis naív. Sokára vitték el a tálcákat, nem vártam meg, kivittem magam, különben nem tudtam volna mozogni. Péntek délre tele lett a fejem, lehet a pakolásnál meghűltem, vagy a klíma miatt. Leszálláskor Hong-Kongban és a következő repülésnél pokol volt. Nem kattogott a fülem, az lenne a természetes, akkor egyenlít ki a dobhártya; hanem feszített kegyetlenül, orrot sem tudtam fújni. Erre mindenki figyeljen, nem megfázni az út előtt! A rágózás az segít kicsit. A kilátás gyönyörű volt, tettünk pár kört az öböl felett, nagy volt a forgalom, nem szállhattunk le egyből. Tízórás várakozásunk volt, kirándulni készültünk, még nem is voltunk elfáradva. Két óra eltelt a vámmal, határőrökkel, mire kiértünk. Kézipoggyász bosszúja, végig kicipeltük mindet, egyet-egyet ki is kellett nyitni(egyébként Bécsben, Londonban is, valamit nem láttak jól a röntgenen, mindig mást), a csomagmegőrzőbe pedig darabonként 50 dollárért vették volna be:(. A gitár és a kisbőrönd meg be sem fért volna. Maradtunk a reptéren, felváltva ki-kimászkáltunk, ami tetszett megkostóltuk, a laptoppal játszottam és persze söröztünk is:). Nem sokkal éjfél előtt indult a gépünk, már kilenckor csekkoltunk befele, nem akarták visszaengedni emlegetett gitárt és kisbőröndöt. A bécsi cédulák segítettek, más kapunál mentünk, és nem kellett fizetni sem, Jenny helyretette a kinai tisztet. Egy régebbi gépre szálltunk, 66-os sor középen, három szék egymás mellett. Nagyon kényelmetlen volt, előttünk négyes sorok voltak, a fejtámlákban csak a képernyő, persze srégen, az etető a karfából nyílt, a karfa fix és vastag, a fejhallgató dugója pedig belső oldalán ment volna bele. Az egyetlen ilyen sor a gépen. Többet álltam, mint ültem, a sztyuárdeszek nem győztek kerülgetni. A folyosó is keskenyebb volt, mint Londontól a másik gépen. Egy utasnak el is vitték az ujját a kiskocsi sarkával. Mire kivirradt, már az Ausztrál partok mellet szálltunk, vakító volt a napkelte. Reggeliig elbámészkodtam az ablak mellett ülők feje felett. A kaja viszont finomabb volt, tengeri herkentyűk, zöldségek. Filmbeillő landolás következett, azt hittem lezuhanunk. Mindenki sikítozott, kiabált, igazán félelmetes percek, párszáz méter magasan dobálták a repülőt a légörvények, még közvetlen a föld felett is meg-megdobta, amikor leértünk, nagyot huppant. Az utolsók között szálltunk ki, ugye végállomás, nem megy tovább. Nem értem, hogyan osztályozzák a légitársaságokat, minket nem nyert meg ez a Cathay. Bokáig jártunk az alomban kifele.

MEGÉRKEZTÜNK. 2006. február 4. 07.35
A perthi reptér talán kisebb a győri vasútállomásnál, sokan voltunk, mégsem tolakodott senki. Minden csomag hiánytalanul megérkezett. A vámos mondta a novorriesmate-ot, meg más mate-okat is, és hogy dolgozzunk náluk, annyira jól tudjuk a szabályokat, Jenny még angolul is beszél, mindenképpen dolgozzon ott.
Kelly és Tomi várt minket két autóval. Pislogtunk még fél órát a reptér előtt a parkolóban, lentről még kékebb az ég, nagyon erősek a kontrasztok a hol fakó-, hol buja zöld növényzettel és a vörös földdel és szürke homokkal. Mintha kisbabák sírtak volna vagy bárányok bégetnének, olyan hangokat hallottunk. Varjúszerű madaraktól jött. Akkor reggel már 25 fok meleg volt, jót tett a megfázásomnak(harmadnapra dugult ki mindkét fülem). Azonkívül jól viseltük az utat, kis nyügösség volt csak. Az átállás már Hong-Kongban megvolt, ugyanaz az időzóna. Nem is aludtunk nappal szombaton sem, utána sem. Régi típusú cottage házban lettünk elszállásolva, Tomi barátjánál, Bijan-nal aki osztálytársa volt, mikor kikerült. Az öccsével Dariush-sal laknak East Victoria Parkban, négyszobás  lak, kaptunk kettőt. A gazdag Dáriuszról kapta a nevét, perzsa apától, olasz anyától vannak. Ki se nagyon pakoltunk, átöltöztünk és indultunk csavarogni mind. Telefonkártya, napolaj, Kisztiánnak napszemüveg stb.
....folyt. köv.

Tegnap reggel volt két hete hogy megérkeztünk. Ezalatt a rövid idő alatt rengeteg minden történt, például nem írtam a blogba egyetlen bejegyzést sem:). Röviden: már van kocsink, házunk, Jenny péntek óta dolgozik, Krisztián egy hete iskolába jár. Nekem a nyelvtanfolyam 27.-én kezdődik. Szinte minden hivatalos dolgot elintéztünk. És indulás előtt bulik, érkezés után megint bulik. Kirándultunk is, négy bícset megjártunk már, tegnap délután Fremantle-ben voltunk.

Tettem fel képeket (bal felső sarokban a link). Holnap magam leszek itthon, irok bővebben majd. Most megyünk Jenny elé és onnan tovább Kalamundába.

Ilyen masinát vettem, és le is fényképeztettem vele saját magát tükörrel.

Itt van Lóri:

Panorámaképet is tud:

Hétvége

Rakodással telik. Nekem itthon, Jennynek lenn Gyulán, a szüleinél. A héten teherautóval leküldtük, amit itthonhagy. Krisztiánnak Győrben kellene összepakolnia, megvigasztalt, csak egy neylonzacskó lesz, ráér:). A gitárja és a combó lehet itthonmarad. Sőt, a 20kg/fő-be az én perifériakapcsolóm és a truck-converterem se fog beleférni. A teszt-bőrönd, Jennyé 25,5kg lett. És cipők nélkül. Majd mi fiúk engedünk a kvótánkból. Csak a kézipoggyásszal úgy fogunk kinézni, mint a karavántevék. Vagy így:

Szerdán Pesten vesszük át a repülőjegyeket, majd érdeklődünk, mennyire szigorúak. Az elkövetkező napok hivatalos ügyintézéssel fognak telni, bank, okmányiroda, ügyvéd, iskola, stb....

Apropó, bank: a számlanyitás itthonról interneten keresztül csak a formanyomtatvány letöltését jelenti. A pdf kinyomtatása után azt vagy postán vagy faxon keresztül kell küldeni. Az ANZ csak postacímet ad, ergó 1-2 hét mire odaér. Mi a WestPac-nak faxoltuk át csütörtökön, aznap éjjel(ott már reggel) rákérdeztünk telefonon, hétfőn mél jön hova utalhatunk. Ez a gyorsabb, igazából legalább a kiutazás előtt egy hónappal érdemes elkezdeni. És biztos más bankok is vannak.
Említettem az IOM-ot. Nem mellettük döntöttünk, egyrészről későn jelentkeztünk(február 16.-án lenne jegy legelőbb), másrészt nem ad sokkal olcsóbb ajánlatot a légitársaságoknál. Az Austrian-nel és a Quantas-szal(The Spirit of Australia - Ausztrália Spiritusza:)))), ok. Szelleme, már a háttérből) vannak kapcsolatba, minden út Sydney-n és Melbourne-ön keresztül visz. Egyedül a 40kg emelt súlyhatár jelentett volna előnyt. Lemondtunk róla. Így is Bécsből fogunk indulni, a már említett Austrian-nel Londonig, tovább a Cathay Pacific-kel Hong-Kongon keresztül Perth-ig. Tájékozatlan voltam, eddig erről a brancsról nem hallottam, pedig 2003-ban és 2005-ben is az "Év Légitársasága" voltak. Kínai, illetve hong-kongi. A reptér pedig az "Év Reptere" 2001-óta. Hmmm. Lesz tíz óránk, ha kedvünk is és nem leszünk fáradtak(?), körbenézünk a városban. Állítólag nem árt megszakítani a hosszú repülőutat, majd megtapasztaljuk.

Levélben kérdeztek, miért éppen Perth? Nem lírai az igazság: azért mert Jenny ott volt otthon, oda megy haza, ott élt 14 évet. És ezért a 309-es vízum Krisznek és nekem.
2003 őszén ismerkedtünk össze, pontosan október 23.-án volt az első randink, november végén már összeköltöztünk. Mindketten "between-jobs". Akkor már egy éve kerestem munkát, előtte elvégeztem a számítógép-rendszerprogramozóit jelessel, de gyakorlat nélkül az én koromban nehéz vidéken elhelyezkedni. Ráadásul meg sem fizették volna, öröm ha valahol egyáltalán bejelentenek. Februárban visszaültem kamionra az osztrákoknál, az iskola előtt is ott dolgoztam. Szeretek vezetni, egyáltalán úton lenni. Hazaérni mégjobban. Hiába fizették meg jól(mindig kevesebb lett, több munkával), ha nem lehettünk együtt. S mit ér a pénz, mikor nincs időd elkölteni, élvezni azt amire költöd. Nem akarok gazdag lenni, csak jól élni, normális családot, még két gyereket és semmi stressz. No worries, mate! Jenny minden hétvégén türelmesen várt rám, volt hogy hétköznap is hazaestem, itthon aludtam, máskor csak szombaton, vasárnap este már indultam. Ő munkát keresett, szintén nehéz, túlképzett, aztán egyre többször eljött velem. Nagyokat kirándultunk Németországba, Svájcba, Csehbe, Szlovákba, Szlovéniába. Persze előfordult hosszabb várakozás, hosszabb vezetés is, akár 40 óra. Az már igen kimerítő, nincs ember, aki még akkor is szeret vezetni. Közben egyre gyakrabban került szóba Ausztrália, olyannyira hogy 2005 januárban döntöttünk. Nagyfiamat később terveztük utánunk, amikor mi kint már megállapodtunk. Hogy mégis együtt megyünk, a berlini hivatalnok ajánlatán(hozzáírta a pályázathoz) és az exnejem pálfordulásán múlott, illetve e két dolog egybeesésén. Jobb is lesz így, Krisztián ott fogja elvégezni a középiskolát. Mire végez, angolul is megtanul.
 

Ma csak formázgattam. 1024-en talán aprók a betűk?

Na meg az új fényképezőt próbálgattuk Krisszel. Meg vagyok elégedve vele, de a régi praktikámat is viszem.

Nemsokára wog leszek. Meg a fiam is. Innen a blog neve. Egyébként Géza(36) illetve Geza vagyok. Bíztatom majd Gyöngyit(Jenny, pici feleségem, májvájf) és Krisztiánt(15) is, hogy írjanak majd.

Megrendeltük hosszú tanakodás után a repülőjegyeket, és bankszámlanyitást is kezdeményeztünk. Nem szabadott volna mindent az utolsó pillanatra hagyni, mentségül: nem látszott melyik lesz az. Olyan hirtelen jött, nem számítottunk rá.
Szóval tavaly szeptember elején értek a papírok Berlinbe, október elején interjú telefonon és orvosi Pesten, december másodikán már Zoli írt, küldjük a paszportokat cimkézni. Nem volt egész három hónap az átfutás, a hírek előrelátható 7-ről jöttek. Krisztián ráadásul utólag lett a pályázatba véve október derekán:). (Az előkészületek persze..., tavaly januárban álltunk neki.)
A következő szerencse ez év elején ért bennünk, sikerült eladni a kérót, tokkal-vonóval. Ismeritek a "nem jön a busz, rágyújtok, máris itt van"-t? 6.-án pénteken felhívtam az IOM-ot üres tárcával, aznap délután megvették a lakást. Február másodikára kértük a foglalást. Visszaszámlálás, még 13-at kell aludni. Utána kettőt a levegőben, negyedikén reggel már a nyugati parton legyünk.

Most már elárulom, Mosonmagyaróvárról telepedünk ki az ausztráliai Perth-be. Az útról, kintlétről, élményeinkről és tapasztalatainkról fog szólni a napló. Színesíti a jövő történéseit az a kellemetlen körülmény, hogy ott fogok és Krisz is angolul megtanulni, legalábbis valamit tanulni. Csak Jenny tud. Momentán. Megyünk ám iskolába. És mellette dolgozni is fogok. Mozgalmasabb év lesz az előzőnél is.

Korán reggel megrendeltem egy fényképezőt a neten, 2 óra múlva hívtak, holnap itt lesz, legyen nálam zsé:). Alig várom.